Badacsony és Tomaj között visz a hegy felé ez a kicsi utca. Ha mesélni tudna….. nem tud, így mesélek én…..
70’ évek
A kicsi lány boldogan, gyermeki gondtalansággal szökdécselt lefelé a tiltott utcán. Az utolsó volt ez a sok végtelenül unalmas iskolai napból, amit úgy utált! De most! Indul nyár! Irány a strand!
A kis utca közepe táján az aprócska telken szintén aprócska házikó bújt meg a hatalmas hársfa alatt. Tele fiatal, jó kedvű, kicsit hangos fiatallal, akik az egész évi munka után a jól megérdemelt pihenésüket töltötték a Balatonon, Badacsonyban. Állt az udvarban autó és motor is már, de többség akkoriban még vonattal érkezett.
A szomszédság, a falu környékbeli lakói nagy ellenérzéssel figyelték a kicsi házat a nagy vendégkörrel.
Egész nap szólt a zene, finom illat szállt a bográcsból, jöttek, mentek, le a strandra, be a faluba a boltba, a szomszédhoz egy kis borért… így aztán a jó hangulat biztosított volt. A helyi fiúk, lányok nagy örömmel jártak ide, – persze otthon gondosan titkolták- hozták hazulról a jóféle házi kolbászt, házi pálinkát.
-A szökdécselő vidám kislány kíváncsian kukucskált be a kerítésen, álmodozva, hogy de jó lenne belül lenni, szórakoztató barátokkal vidáman, sok nevetéssel, vicces történetekkel tölteni a nyarat, ahogy az unokatestvére mesélte is mindig. Nem ám a német vendégek kívánságát lesni……. De neki ez TILOS volt! A szülei megtiltották, hogy ezen a kicsi utcán jöjjön, menjen. Ez egy piros lámpás ház-mondták! Bár nem tudta még pontosan mit is jelent, de ettől csak még érdekesebbé lett az apró ház.
Egy ilyen, a fiatalságtól zengő késő délután nyílt a kapu és megjelent a házigazda fiatalember Édesapja, teljes grófi szigorával azonnal elzavart mindenkit a házból. Szélnek szalasztott fiatalok mentek le a strandra a kis batyujukkal, hogy a Badacsonyban átmulatott éjszakát legyen hol majd kipihenni. Az autóval ott levő, és az autóban alvó kisgyermekes családnak is menni kellett, ők a nádas melletti parkolóban töltötték az éjszakát! A Kedves Papa nem ismert kegyelmet!
Szerencsére másnap már ment is vissza Budapestre!
A szétszaladt fiatalok lassanként visszalopózkódtak a fegyelmezéstől megszabadult házba, és kezdték újra élettel, hanggal, zenével, vidámsággal megtölteni.
A napokat a strandon töltötték, de mikor jött az este, már ott álltak a Tátika ajtajában, a kezdésre várva. Mini zenekar játszott ott egész nyáron, a külföldről valamilyen úton/módon beszerzett , becsempészett bakelitlemezekről megtanult slágereket, vagy az akkor még tiltott Szabad Európa rádióban a Cseke László által játszott zenéket. 11 óra után átsétáltak a Hableány pincéjében nyitva tartó bárba, ahol hajnalig táncoltak. Egy átmulatott éjszaka után, az egyik motoros vendég fiú, kissé kapatosan sétált be a házba, ahol jó étvággyal kitunkolta a megmaradt paprikáskrumpli maradékát, majd jólesően bebújt a hálózsákjába aludni. Reggel aztán kiderült – mindenki nagy vidámságára- a lábosban csak a leégett kaja volt felengedve vízzel! – azóta is nagy nevetéssel mesélik minden baráti összejövetelen, itt a földön és már fent a felhőszélén üldögélve, lábat lógatva egy pohár badacsonyival a kezükben!
Egészségetekre!