I. rész – A római harcos, akit elnyelt a Balaton
Kr. u. 355-ben, amikor a Balaton még szélesebb, mélyebb és vadabb volt, a mai Badacsonytomaj és Badacsonyörs között egy gazdag római villa állt. A villát szőlőskertek ölelték körbe, rabszolgák dolgoztak a tőkék között, és a birtok ura messze földön híres volt boráról és vendégszeretetéről. A villában szolgált egy harcos is: Lucius Marcellus, a császár egykori katonája. Erős volt, becsületes, és a villa ura nagyra tartotta. Ez azonban nem mindenkinek tetszett. A féltékenység és irigység lassan gyökeret vert egy másik szolgáló szívében, aki attól tartott, hogy Lucius egyszer átveszi a helyét. Egy este, amikor a villa lakói ünnepeltek, a féltékeny szolgáló alattomosan megmérgezte Lucius borát. A harcos még érezte, hogy valami nincs rendben, de már késő volt. A szolgáló , hogy eltüntesse tettének nyomát, a félholt katonát a Balaton partjára vonszolta, és a sötét vízbe lökte. Lucius teste elsüllyedt, de páncélja – a lemezes pikkelypáncél, kardja és pajzsának domborított fémdísze – fennakadt a tó fenekén egy természetes mélyedésben. A Balaton hullámai lassan betemették hordalékkal, korhadt ágakkal, és a harcos emléke eltűnt az idő homokjában. A villa rommá lett, a szőlők új gazdákra találtak, a rómaiak eltűntek – de Lucius páncélja ott maradt, csendben, évszázadokon át.
II. rész – A kis tó, amely őrizte a múltat
Évszázadokkal később, a Balaton visszahúzódása után a két település között egy aprócska tó alakult ki. A helyiek csak úgy hívták: a Kis Tó. Sekély volt, gyorsan befagyott, és minden télen a környék gyerekei itt tanultak meg korcsolyázni. Vérremenő’ hokimeccsek, nagy nevetések, forró tea, családi délutánok, baráti traccspartik- a tél első igazi öröme. A Balaton ritkán fagyott be ilyen korán, így a Kis Tó különleges ajándék volt. Aztán egy évben hatalmas esőzések jöttek. A víz megáradt, és a Kis Tó természetes gátja – amelyet senki sem tudta, mi tart össze – egyszer csak átszakadt. A tó vize elfolyt a Balatonba. A gátat nem kő, nem gyökér, nem emberi kéz tartotta össze, hanem Lucius Marcellus páncéljának maradványai. A lemezes pikkelypáncél, a kard, és a pajzs fémdomborítása évszázadokon át úgy feküdt a hordalék alatt, hogy természetes akadályként fogta vissza a vizet. Amikor a nagy esőzések kimosták a rétegeket, a római harcos csontjai és felszerelése előkerült – és vele együtt a gát is megszűnt. A régészek örültek a ritka, kivételes leletnek, de a helyiek azonban elszomorodtak. A Kis Tó eltűnt. A Balaton pedig már csak ritkán fagy be annyira, hogy biztonságosan lehessen rajta korizni. A jégpálya helyén most csak nádas és sás van. A tél már nem olyan, mint régen. A helyiek úgy tartják, hogy Lucius Marcellus szelleme évszázadokon át őrizte a Kis Tavat. A gát, amelyet páncélja tartott, nem véletlenül állt olyan sokáig. De eljön az idő, amikor újabb bátor katona harci páncéljával újraépíti a gátat! Mindenki nagy örömére!
