A Badacsony oldalából figyelt a Bagolyvár-domb, komoly, öreg, bölcs tekintettel. Vele szemben, kissé alacsonyabban, de annál vidámabb kedéllyel terpeszkedett az Örsi hegy oldalán a Tepéncsi Rókaluk-domb, amelynek oldalában egy régi rókavár bújt meg. A két domb jó barát volt. Évszázadok óta nézték egymást, beszélgettek a szelek nyelvén, és figyelték, hogyan változik alattuk a világ. Egy februári estén, amikor a levegőben már ott lebegett a tavasz ígérete, a Rókaluk-domb izgatottan szólt át a Bagolyvárnak: Hallod, öreg barátom? Valami különös történik ma éjjel! Érzem én is – morajlott vissza a Bagolyvár mély hangon. Mintha két szív dobogna egyszerre a völgyben.
És így is volt. A szőlősorok között két vörös bundájú árny suhant. Az egyik a Bagolyvár felől érkezett: Róka Rezső, a környék legfurfangosabb, de legszelídebb rókája. A másik az Örsi Tepéncsi Rókalukból jött: Róka Rózsi, aki híres volt arról a csavaros leányeszéről’ amivel mindenféle bosszúságot okozott a tyúkudvar gazdáinak. Mindketten ugyanarra a zsákmányra vadásztak: egy kövér, álmos vadkacsára, amely a nádasban szunyókált. Rezső jobbról lopakodott. Rózsi balról.
És amikor egyszerre ugrottak – puff! – egymásnak ütköztek. A vadkacsa felháborodott hápogással felröppent, és eltűnt a sötétben. A két róka pedig ott maradt egymással szemben, kissé kótyagosan, de annál nagyobb csillogással a szemében.
Te vagy az oka, hogy elszállt a vacsorám – morogta Rezső, de a bajsza alatt mosolygott.
Én? Te ugrottál elém! – felelte Rózsi, de a szeme vidáman csillogott ám.
A dombok csendben figyelték őket. A Bagolyvár sóhajtott: Nézd csak, barátom… ez bizony szerelem első koppanásra. A Rókaluk-domb kuncogott: Bizony, bizony. A vadkacsa elszállt, de valami sokkal fontosabb maradt itt.
Rezső és Rózsi még sokáig beszélgettek a csillagok alatt. Meséltek egymásnak rókakölyökkori csínyekről, kedvenc búvóhelyekről, és arról, milyen jó lenne együtt vadászni de nem ám egymás ellen, hanem egymásért. A két domb pedig, mint két öreg nagyszülő, meghatottan nézte őket.
Látod, Bagolyvár? – szólt a Rókaluk. A szerelem néha egy elszalasztott vacsorával kezdődik.
…és egy közös jövővel folytatódik – felelte a Bagolyvár.
Itt vége a mesének! De nincs vége a szerelemnek. Legyetek boldogok KisRókák!
