Sűrűn esett az eső a Badacsony oldalán, és a szőlősorok levelei úgy csillogtak, mintha mindegyik apró zöld tükör lenne. A Péntek-árok és a Szombat-árok pedig – ahogy ez minden héten egyszer megtörtént – épp nagyban vitatkoztak. Én vezetem le gyorsabban a vizet a hegyről – dicsekedett Péntek-árok, és olyan büszkén csobogott, hogy még a bazaltkövek is megkoccantak a nevetéstől. Ugyan már, kacagott vissza Szombat-árok, én vagyok a hétvége kezdete, minden vízcsepp nálam gurul a legvidámabban! A két árok úgy civakodott, hogy még a fenyők is csóválták a koronájukat. A szőlősorok szomjas levelei izgatottan susogtak. Csak siessetek, ti két csobogó bajnok, mert nagyon várjuk már a friss vizet! Az eső erre még gyorsabban hullott, mintha csak azt mondaná: „Rajta, rajta, kezdődjék a verseny!” A bazaltkövek gurultak, pattogtak, mintha dobpergést adnának a nagy eseményhez. A két árok egyszerre indult meg a hegyoldalon. Péntek-árok gyorsan kanyargott, mint aki már előre megtervezte az útját. Szombat-árok viszont olyan vidáman csobogott, hogy a vízcseppek kacagva fröccsentek szét, és még a levelek is vele nevettek.
A végén persze egyszerre értek le Badacsonytomaj határába, ahol a szőlők boldogan itták magukba a friss vizet. Döntetlen – mondták a levelek, és olyan hangosan kacagtak, hogy még a hegy is visszhangozta. Azóta a Péntek‑árok és a Szombat‑árok nem vitatkoznak többé. Ha eső jön, összefognak, és együtt vezetik le a vizet a hegyoldalról — vidáman, csobogva, mintha csak azt mondanák:
„Péntek vagy szombat, mindegy — a fontos a boldog Badacsony-hegy!”
