32.) A  Park utcai kis kúria meséje

Robbanás megrázza a Badacsonyt, de már nem ijednek meg a helyiek, tudják, hogy a bazaltkő bányából jön. A bányamérnök úr kényelmesen megkavarja a kávéját a Park utca elején lévő, bazaltból felépített kis kúria teraszán. Zene fülének ez a zaj. Rendben dolgozik a bánya.

 Valamikor az 1900-as évek elején még poros kátyús út kanyargott a ház előtt, túloldalán több házhelynyi nagy, száraz időben  porgödör, esőben posványos sárdagonya, na de télen! isteni jégpálya a korisoknak, csúszkálóknak, a környék gyerekeinek.

A gödör mélyén megbújva lapított a  mérnök ház jó szelleme. Figyelte a ház körül történteket, segített az élet minden dolgában  a háziaknak. Ahogy telt az idő, a mérnök már az égi bányákban tervezett, a mindig is elkényeztetett  léhűtő, dologtalan  fia nem törődve  Édesanyjával – akinek persze mindig megígérte, hogy megváltozik, de  sohasem történt meg- ,  sem a házzal, csak dorbézolni, kártyázni járt.  Egy átmulatott éjszaka után leült kártyázni és vesztett. Veszítette a házat, a földeket, a bányarészvényeket, mindent. A jó szellem nem segített…

Új lakók érkeztek a kis bazaltházba, átalakították az addigra kiemelkedő turistaforgalom kiszolgálására a házat.  A Siesta panzióban   11 kényelmes szoba, nagy terasz várta a vendégeket, a gazdasszony finom főztje és gazduram ház körüli szőlőjéből kortyolgatni való badacsonyija mindenki megelégedésére szolgált. A ház jó szelleme megbízható rendes, dolgos embereknek találta a szorgalmas családot, vigyázta továbbra is életüket. 

Ám a 40’-es években már ismét gazdát cserélt a ház.  Von der Sótony család vette meg igazi Balatonos nyári nyaralónak, hogy  a nagy létszámú rokonság számára is legyen bőven hely. A jó szellem meg volt elégedve az újakkal, de a történelem erősebbnek bizonyult. Amíg a család az otthoni lakásukban próbálta átvészelni a háborút, addig a kis bazaltházba 60!!! orosz katonát szállásoltak el. Bár ők túl sokáig nem laktak itt,  a jó szellem tehetetlenül nézte végig a rombolásukat. Távozásuk után a családot újabb tragédia érte. 1948 után megkezdődött az államosítás, amely az ő kis nyaralójukat is elvitte a közösbe.

A jó szellem csak figyelt, figyelt, és a megfelelő alkalommal azonnal a segítségükre is sietett. Most szerencséje volt, tudott segíteni!

A 60’-as években a Von der Sótony család visszakapta a kis bazalt kúriát.  Azonnal ott hagyták a városi lakásukat, és örömmel költöztek Badacsonyba. Sok munkával lakhatóvá tették  házat, a kertben visszaszelídítették az elvadult szőlőt, a gyümölcsfákat, a zöldséges kertet. Minden kis szabad ficakba virágot ültettek.  Az elegánsan felkanyardó bazaltlépcsőn egyforma virágtatókban virított egész nyáron a muskátli.

A jó szellem lakhelyét feltöltötték, házhelyeket mértek ki…..   így átköltözött a kis bazalt kúria pincéjébe és csendben, láthatatlanul vigyázza azóta is a házat és a lakóit.