A Rózsakő mögött, egy rejtett kis barlangban élt a hegy négy hírhedt törpéje: Rizling, a fürge, Murci, a morgós, Mirci, a kíváncsi, és az öreg, bölcs Bakator, aki már akkor is a hegyen lakott, amikor a Balaton még jóval nagyobb volt.
Valamikor a 60’-as években a mindenre, mindig kíváncsi Mirci fedezte fel, hogy öltönyös emberek járkálnak a hegyen fel-alá, collstockkal, hosszú mérőszalaggal jönnek, mennek méricskélnek. Majd kifúrta a derekát a kíváncsiság, de hiába leskelődött, még veszélyesen közelre is ment hozzájuk, füleit nagyra húzva hallgatózott, de semmi, semmit nem tudott meg, hogy mi készül. Napok teltek így egymás után, aztán egyik reggel nem jöttek. Nna, hálaég, nem lesz itt semmiféle építkezés.
Persze ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna……..
Hónapok teltek, véget ért a tél, a tavasz is már búcsúzott, a május beköszönt finom meleggel, korai cseresznyével…. amikor emberek jelentek meg ismét a hegyen.
Hátukon ásó, kapa, csákány, tolták, húzták a Kőkapun fel a talicskákat, benne az egész napra elegendő elemózsiával, innivalóval. A hegy legmagasabb pontján – mert ezt a törpék pontosan ismerték- egy rövid megbeszélés (egészségetekre!) után csákánnyal feszültek neki a bazaltköves terepnek. Napokig, sőt hetekig egyengették a talajt, majd elkezdtek nagy gödröket ásni. A törpék a szemüket meresztgették, hogy mi lesz, de még mindig rejtély volt nekik a cél.
Persze, nem hagyták annyiba…… Egész éjjel dolgoztak mint a motollák, visszatemették az összes gödröt. Az emberek kiásták napközben, a törpék visszatemették éjjel. Egyik reggel, hosszú sorban erős férfiak meneteltek felfelé a Kőkapun át, a vállukon egy, egy hosszú, erős fagerendával. Fújtattak mint a kovács üllője, törölgették a homlokukat, kedvesen emlegették a munka kitalálójának az egész rokonságát, de azért pár nap alatt az összes gerendát felhordták. Éjszaka a törpék meg szépen leengedték a meredek hegyoldalon őket. A munkások újra felcipelték a nehéz gömbfákat, kiásták újra a gödröket, de már éjszaka őröket állítottak az ismeretlen tettesek ellen. Sőt fegyverrel vigyázták a területet.
Szegény törpék erről mind nem tudtak, éjjel lopakodtak vissza a gödröket megszüntetni mikor hatalmas nagy durranás kíséretében Mirci -aki a legkíváncsibb volt közülük- fejéről a kék törpsityka leröpült, azonnal hanyatt vágódott ijedtében, és irgalmatlan hangon nekiállt sikítani, hogy- gyilkosok! erdő gyilkosok! fagyilkosok! törpgyilkosok! Nna erre az ismeretlen, de ijesztő hangra összeszaladt még a falu lakossága is. Mi történhetett a hegyen?? Kit ölnek??
Hát, nagy szemeket meresztgettek ám, mikor meglátták a kis embereket. Ezek hogyan, honnan kerültek ide a hegyre? A sokadalom láttán a törpék szedték a lábukat, hipp, hopp már el is bújtak a fák között. Rizling a legfürgébb törp szaladt elől, mutatta a legrövideb utat a Rózsakő mögötti barlangjukhoz. Az emberek utánuk! Nagy hajsza volt a hegytetőn, de ők eltűntek mint a hegy tetején eső utáni napsütésben a pára.
Azóta a turisták örömére, a törpék bánatára mégis felépült a kilátó, ünnepélyes keretek között a híres költő, Kisfaludy nevét kapta.
Tetejéről csodás kilátás van a Balatonra, a Tapolcai medencére, és a szomszédos Tanú-hegyekre.
Lehet a törpök azóta sem szeretik, hogy ott áll, mert időről időre újra kell építeni, felújítani. Szerintem feljárnak máig is a csavarokat kiszedni, a faléceket eltörni, a gerendákat, tartóoszlopokat meglazítani…..
Beszélni kellene valakinek velük, hogy barátkozzanak össze a magas építménnyel!
Ez a nyár már a frissen felújított kilátó adta szép élményekkel várja a fényképező, videót készítő, de akár a toronnyal selfiző turistákat is. A törpék nagy bánatára.