Tél borította a Badacsonyt. A fák ágairól hófehér zuzmara csüngött, a csend olyan mély volt, hogy még az őzek lépése is messzire koppant a fagyott avaron. A szarvasok óvatosan lépkedtek a hegyoldalban, mintha ők is tudták volna: ezen a vidéken nem csak az állatok járnak ám. A Rózsakő mögött, egy rejtett kis barlangban élt a hegy négy hírhedt törpéje: Rizling, a fürge, Murci, a morgós, Mirci, a kíváncsi, és az öreg, bölcs Bakator, aki már akkor is a hegyen lakott, amikor a Balaton még jóval nagyobb volt. A törpék télen különösen élénkek voltak. Amikor a gazdák behúzódtak a meleg házaikba, ők nesztelenül besurrantak a pincékbe. Végig kóstolták a hordók tartalmát, megdézsmálták a legfinomabb borokat, és jókedvűen vitatkoztak, melyik gazdaé a legzamatosabb nedű.
Nyáron sem voltak ártatlanabbak: a legszebb, legmézédesebb szőlőfürtöket csenték el a tőkékről. A gazdák már évek óta keresték a titokzatos tolvajokat, de soha, senki nem látta őket. Csak a nyomok maradtak: apró lábnyomok a hóban, megcsócsált fürtök, félig üres hordók.
Egyik téli estén a törpék különösen jó kedvükben voltak. A hold fényében hótáncot jártak, énekeltek, és virágos jókedvvel ballagtak hazafelé a csendes hegyoldalban. A nevetésük messzire szállt, még a szarvasok is felkapták a fejüket. Csakhogy a hátul baktató öreg Bakator egyszer csak megbotlott egy kiálló gyökérben, és elterült a puha hóban.
Hé… várjatok…! – nyögte, de a többiek olyan jókedvűen daloltak, hogy észre sem vették a hiányát. Bakator ott maradt a hidegben, mozdulatlanul. Hűha… ebből nagy baj lesz, ha a gazdák találnak rá! – gondolta magában, de már nem volt ereje tovább menni. Nem sokkal később a közelben lakó vincellér leánya, Malvinna, Júdásfüle gombát keresett a téli erdőben. Ahogy a hóban kiterülve meglátta a kis törpét, felsikoltott.
Ó te jó ég! Egy törpe! – kiáltotta.
Bakator is felriadt, és ugyanúgy megijedt a leánytól, mint a leány tőle. Egy pillanat alatt felpattant és elszaladt, már amennyire az ereje engedte. Malvinna azonban nem tudta kiverni a fejéből a kis lényt. „Hiszen fázik… bajban van… nem hagyhatom ott!” – gondolta. Visszasietett, és amikor újra meglátta a remegő törpét, már nem félt. Ölbe vette, meleg kabátjába bugyolálta, és kulacsából forralt bort adott neki. A meleg ital átjárta Bakator tagjait, és lassan visszatért belé az élet. Malvinna hazavitte a törpét a Rózsakő mögött megbújó barlanghoz. Rizling, Murci és Mirci először gyanakodva nézték a leányt, de amikor látták, hogy az öreg Bakator milyen hálásan mosolyog, ők is felengedtek. A törpék megmutatták Malvinnának a hegy titkait: a legjobb gombalelő helyeket, a rejtett ösvényeket, a mohával fedett sziklákat, ahol télen is terem valami. Malvinna pedig hálából finom szőlőt hozott nekik, és kulacsában aranyló bort. A törpék úgy érezték, mintha a hegy maga ajándékozta volna őket. Attól a naptól kezdve megszűnt a pincék dézsmálása. A szőlőfürtök boldogan sütkéreztek a nyári napfényben, a gazdák pedig csodálkoztak, hogy hirtelen minden rendben van.
A törpék megtanulták: néha egyetlen jószívű ember elég ahhoz, hogy a hegy békéje helyreálljon.
És hogy ne feledjék ezt a különös, csodás találkozást, a hegy lakói, emberek és törpék egyaránt, úgy tartják: január 23. a Badacsonyi törpék emléknapja, amikor a barátság, a segítség és a hegy titkos lakói előtt tisztelegnek.
Aki pedig ezen a napon a Rózsakőnél jár, talán még hallhatja is a törpék halk énekét a barlang mélyéről.
