A városi nagy strand és a Bányász strand között, ott, ahol a Platán család kerítésen kívüli tagjai már régóta őrzik a nádas fölötti szelet, négy régi villa kapaszkodik a vasúti sínek feletti domboldalba. A Balaton felől nézve olyanok, mint három testvér és egy makacs unokatestvér: Várlak, Hívlak, Békesség – és mögöttük egy hajszálnyival a bordó ház, a Kata-lak.
A három villa teraszán mindig ott ült a Balaton illata: a fröccs hideg párája. A Várlakot és a Hívlakot a Békességtől egyszűk, merdek, borostyánnal és vadszőlővel befutott, évekrágta’, kopott bazaltlépcső választotta el. A falu’ felőli oldalán, mint két megfáradt őrszem, ott élt a Várlakban Valika néni és Hívlakban a Hilduska néni. Mindketten idős dámák, hátuk meghajlott, szívük megkeményedett, és legalább ötven éve nem szóltak egymáshoz. Pedig valaha… Valaha ugyanazt az embert szerették.
Valika néni esténként az ablakban énekelt halkan:
„Vártalak, sokszor vártalak, minden forró nyári éjen megálmodtalak…”
Hilduska néni délutánonként dudolta hangosan:
„Hívtalak, sokszor hívtalak, minden forró nyári éjen ide vártalak…”
A Balaton pedig hallgatta őket. A hullámok néha tapsként csobbantak.
A bazaltlépcső túloldalán, a Békesség nevű villában lakott az Öregúr. A férfi, akit ők ketten hívtak, vártak. A férfi, aki egyikükhöz sem ment át soha. Aztán egy nap új lakó érkezett a mögöttes bordó házba. Fiatalabb volt, mint a két néni, de már nem fiatal. Csendes volt, de nem szomorú. És mosolygott. Sokat. Az Öregúr pedig… Nos, az Öregúr is hamarosan mosolygott.
A faluba új gondozó került, vidám, beszédes, és mit sem tudott a három villa évtizedes történetéről. Egyik délután, mikor Valika néni és Hilduska néni egyszerre voltak kint az udvaron – mert persze mindig figyelték egymást –, a gondozó harsányan mesélni kezdett:
Hallották? A Békesség Öregura és a bordó ház, a Kata-lak hölgye összeházasodtak a hétvégén! Olyan szép volt a templom, a két torony csak úgy ragyogott!
Nem hallatszott többé a Várlakból:
„Vártalak, sokszor vártalak…”
Nem hallatszott többé a Hívlakból:
„Hívtalak, sokszor hívtalak…”
A badacsonyi nyár azonban minden évben visszatér. Hoz beteljesületlen szerelmet, hoz lángoló szerelmet, hoz új reményt, és hoz hideg fröccsöt, ami néha többet gyógyít, mint a szerelem.
