Ülök a teraszon a cseresznyefa árnyékában, nézem a Balatont, apró hullámokat vet amin ragyog a délutáni nap, elhalkult a világ, hétközben ilyenkor még nincs nagy forgalom. Két bordóra érett nagy szem cseresznye ringott a fejem felett, halkan susogtak a régmúlt időkről.
Emlékszel, testvér? – szólt az egyik. Hogyne emlékeznék! – válaszolta a másik. Sok-sok évvel ezelőtt itt állt az igazi Óriás…..
A régi fa története
A hatvanas években, amikor a hegyoldalban még csak az öreg villa nézegetett a tóra, állt itt egy hatalmas cseresznyefa…. de aztán jött 2 fiatal, frissen házasodtak, kinézték maguknak a telket. Aztán jött a házépítés. A földet kimérték, a fákat megjelölték, és az öreg fa a házépítés vesztese lett. De mielőtt a fejsze lesújtott volna, a fiatalasszony jókedélyű testvére odalépett, és levágott róla egy kis ágat.
– Nem hagylak elveszni, öregfiú. – mondta, és elvitte az ágat a szomszéd hegyre, a családi szőlőbe. Ott, egy apró cseresznyefára oltotta rá, és a kis ág új életre kelt.
Évek teltek, borok értek, gyerekek nőttek. A kisfa megnőtt, a szőlő elöregedett, és a gazda, aki egykor nagy tudással metszette a tőkét, már az égi szőlősorokban tanította a gyerekeket.
De a jókedélyű testvér nem feledte az Óriást. Ismét vándorágat vágott, és átköltöztette a Badacsonyi Óriást a Tanúhegyek egyikének oldalába. Ott újra gyökeret vert, és a hegy szívében újra cseresznyét hozott.
Újabb évek vesztek a múlt ködébe, és a Park utcai régi családi fészekben, és a szemben lévő hegyoldalban, a régi nagy fa helyén egyszerre -jelként- , magról kikelt kettő kis cseresznyefa. Talán a madarak is magukban hordozták a régi nagy fa emlékét. A jókedélyű Öregúr, aki már sok mindent látott, azonnal felismerte benne a régi fa üzenetét, és hozott két kis oltóágat.
Azóta a két Badacsonyi Óriás újra él, bár nem óriások még. A leveleik között ott zümmög a múlt, a gyümölcsükben ott a régi íz.
A jókedélyű testvér és a kivágott fa gazdái már felhők fölül vigyázzák őket — a felhők fölül, ahol a nap mindig a Balatonra süt.
