(mese a Sellőköz 5. lakóiról)
Borillatú Badacsony mélyén, van egy különös cím: Badacsony, Sellőköz 5.
Itt lakik a négy sellő:
Biri az ezüsthajú, aki mindig tudja, melyik borhoz illik a legjobb dal. Bibi a fekete hajú, aki minden hullámot megmozgat. Brixi a viccesen komoly barna, és Siri, a kis vörös, a legfiatalabb, de mindig ő hozza a legnagyobb vidámságot.
Minden évben egyszer a négy sellő előbújik. Nem akárhogyan: nagy kagylóhintóban, kezükben boroskehellyel, pikkelyruhájukban csillogva.
- Biri ezüst/lilapikkelyes, mint a csodakenőcsös csodás frizurája.
- Bibi fehér/kékpikkelyes, mint a falu gyöngyszeme .
- Brixi türkízzöld, mint amikor legszebb színű a Balaton.
- Siri vöröspikkelyes, mint a naplemente az észak badacsonyi borospohárban.
Egy különösen forró júliusi napon a Badacsony strandja tele volt önfeledten nevető, a szabadság pillanatait boldogan töltő strandolókkal. A túl sima, gyanúsan sima Balaton egyszer csak bugyborékolni kezdett. Először csak finoman. Aztán erősebben. Aztán úgy, mintha valaki alulról megcsiklandozta volna.
–Hűha! Valami jön! – kiáltotta egy kisfiú. Bálna! – mondta egy néni, és felkapta a strandpapucsát, mintha azzal akarna védekezni. A víz közepén egyszer csak felbukkant a kagylóhintó. Csillogott, ragyogott, és olyan elegánsan ringott, mintha a Balaton lenne a saját vörös szőnyege. A négy sellő pedig ott ült benne, boroskehellyel a kezében, és olyan mosollyal, amitől még a hegyoldal is kacsintott egyet. Jobbra- aztán balra.
Biri előrehajolt, és halkan, de nagyon hatásosan megszólalt: Jó napot, fürdőzők! Ki rendelt hullámvasutat? Azzal Bibi egyetlen csapással akkora hullámot küldött a partra, hogy a napozók egyszerre csúsztak le a matracukról, mint a frissen mosott ruhák a kötélről.
Brixi komoly arccal megjegyezte: Nna akkor kezdjünk hozzá. Siri pedig — természetesen — véletlenül beöntötte a boroskehely felét a vízbe, amitől a Balaton egy pillanatra rózsaszínesen csillogott, és mindenki azt hitte, valami varázslat történt. A strand népe először megijedt. Aztán megdöbbent. Aztán hangosan nevetni kezdett, mert a sellők olyan jókedvűen csapkodtak, táncoltak, koccintottak, hogy lehetetlen volt rájuk haragudni. A sellők: eldugták a vízibiciklik árnyékát, buborékokat fújtak a lábak alatt, a matracokat lassan elforgatták a napozók örömére, a padokat leápolták az 50 faktoros naptejjel, nehogy leégjenek, a hintákat az égig repítették, volt nagy sikongatás, örömnevetés’.
A stradolókat pedig úgy megnevettették, hogy talán aznap még a nap is lassabban ment le.
Ahogy a nap lebukott a hegy mögött, a sellők hamar visszaszálltak a kagylóhintóba. Ennyi volt!
Húsvéti Loccsanáskor ismétlés! – kiáltotta Siri, és még egy utolsó hullámot küldött a partra.
Aztán eltűntek a víz alatt, mintha soha ott sem lettek volna.
Csak pár ezüstös, kékes, zöldes és vörös pikkely csillogott a víz felszínén és a strand népe tudta:
A badacsonyi duci sellők hoztak vidámságot megint.
