Amikor még a hegyek is csak változó éghajlatú kamaszodó dombocskák voltak, a Badacsony környékén élt egy csapat féktelen, nagyhangú, örökké mulatozó óriás. Nem volt köztük egyetlen komoly se: mindegyikük szeretett inni, táncolni, viháncolni, és főleg óriásleányokat kergetni a dombok mögé.
A legnagyobb, legerősebb és legvidámabb óriást úgy hívták: Balaton. Ő volt a társaság motorja, hangadója, és… hát, valljuk be, a legnagyobb bajkeverője is. Egyik májusi estén az óriások Badacsony születésnapját ünnepelték, jajj, de hogyan! – még a messzi égigérő hegyekben is hallották. Hatalmas üstökben főtt a mamutcsülökpörkölt, akkora kupákból itták a bort, mint egy mai ház, és olyan táncot jártak, hogy a föld is hullámzott alattuk. Az óriásleányok pironkodtak de a szoknyájuk úgy pörgött, hogy a nap is belepirult. A dombok mögött pedig… hát, na, nem csak szél hangja szólt. Volt ott minden: puszi-nyuszi’, csókika’, rózsika’ kergetőzés, hemperegve nevetés, olyan csintalanság, hogy még a fák is pislogtak a lombjukkal.
Hajnal felé Balaton, aki már jócskán benne volt a borban, lányban, élményekben, úgy döntött, hogy megmutatja, milyen a Balaton féle óriástánc. Felhúzta magát, lendült, és akkorát toppantott, hogy a madarak leestek az ágakról, a többi óriás pedig hanyatt esett a röhögéstől. A föld ott, ahol toppantott, mélyen beszakadt. A többiek sem akartak lemaradni: – Na, majd én! – kiáltotta Gulács, és ő is toppantott. – Meg én is! – ordította Csobánc. – Hát majd tán én maradjak ki! – röhögte Tóti.
Mire végeztek, a táj tele volt óriási mélyedésekkel, amikbe a hegyekről lassan elkezdett lefolyni a víz.
A másnap reggel
A társaság ott aludt el, ahol épp összeesett: ki a fűben, ki a domb tetején, ki félig egy bokorban, ki félig egy óriásleány karjában. Reggelre fura érzésre ébredtek, ilyent csak bébi korukban éreztek. Kinyitották a szemüket, és rájöttek, hogy a nagy éjszakai toppantások helyén összegyűlt víz egy hatalmas tóvá állt össze. A fél társaság derékig a vízben feküdt, a másik fele pedig a parton próbálta kitalálni, mi történt.
Balaton, te élményhegynyi hülyeség’! – morogta az egyik óriás.
Én csak táncoltam! – védekezett Badacsony, és még mindig nevetett.
Hát ez meg mi? – kérdezte egy óriásleány.
Hááát… tó lett. Nagy tó. Nagyon nagy tó.
A többiek bosszankodva másztak ki a vízből, és ahogy elindultak felfelé a dombokra, minden lépésük helyén egy-egy Tanúhegy maradt: a Gulács, a Tóti, a Csobánc,a Szigliget, a Szent György-hegy… Mind-mind az óriások másnapos, dühös lépéseinek nyomán, a talpuk mellett gyűrődött fel.
…és a tó neve: A társaság végül úgy döntött, hogy a tó nevét arról az óriásról kapja, aki a legnagyobbat toppantotta: BALATON
