( Saci, Gyula, a Kukucska és a Békakő története)
Badacsony oldalában, a felső kolónia alatt, az utolsó házsorok felett terült el egy kedves kis domb. A falubeliek csak így emlegették: Kata dombja.
A domb lábánál csörgedezett egy apró forrás, amit mindenki Gyula kútjának nevezett. Gyula, a csordás, nap mint nap füttyentve terelgette a teheneket a régi marhaitató vályúhoz, (ami a mai napig megtalálható, bár már benőtte a csipkebogyó) ami mellett magasodott egy nagy, sötét bazalttömb: a híres Békakő. A falubeliek szerint a kő figyel, hallgat, s olykor még meg is mozdul. Gyula felesége, Saci, csinos, kedves, mosolygós asszony volt. Szerette a természetet, és gyakran járt fel a dombra tyúkgombát, vadsóskát vagy az első fagy után bicskét szedni. A domb tele volt illattal, madárdallal, Saci pedig mindig énekelt, miközben gyűjtögette a Kata dombon termett finomságokat.
A környéken azonban élt egy különös, mogorva ember, akit mindenki csak Kukucskának hívott. A szomszéd faluból járt át a hegyen átvezető kis úton a pincéjébe, és rossz szokása volt, hogy a Békakő mögül leskelődött, onnan ijesztgette a lányokat, asszonyokat, köztük a Sacit is! Gyulával sokszor össze is vesztek emiatt, többször majdnem verekedésig fajult a dolog, de Kukucska nem tanult belőle.
Egy napon, amikor Saci épp a dombon gyűjtögetett, a bortól felbátorodott Kukucska odalépett hozzá, hogy megcsókolja. A fiatalasszony azonban nem hagyta magát: a kosarával akkorát suhintott a férfira, hogy annak rögtön elment a kedve mindenféle további közeledéstől. Morogva visszahúzódott a Békakő alá, és onnan leskelődött tovább.
Nna, szaladt is ám a mérges férj, a Gyula, aki már messziről kiabálta:
Te gazember! Meg ne lássalak többet a feleségem mellett, mert agyonváglak!
Kukucska erre előkapott egy furkosbotot a kő mellől, és fenyegetően hadonászni kezdett. Ahogy azonban dühösen felemelte a botot, a Békakő megmozdult. Egyetlen döndüléssel eldőlt, és maga alá temette a mérges férfit. Gyula nagy kiabálással, azonnal rohant segítségért, és a környéken lakó férfiak hamar szaladtak is, legörgették a követ szegény emberről, de addigra már késő volt: Kukucska kíváncsi életét nem lehetett megmenteni.
A falubeliek pedig azóta is azt mondják: A túl kíváncsi ember a Békakő alatt végzi!
