Egyszer, nagyon régen, az 1800-as évek végén különös idegen érkezett a Badacsony aljába. Magas volt, barna bőrű, és turbánt viselt a fején. A falubeliek csodálkozva nézték, mert ilyen embert még sosem láttak errefelé. A férfi neve Ali volt, és messzi földről, a tengerparti Rodostóból jött. Egyetlen célja volt: megtalálni a magyar bujdosók leszármazottait, akik a szabadságharc bukása után Rodostóban éltek száműzetésben. A turbános ismeretlen azt remélte, hogy talán itt, a Balaton környékén élnek még rokonai. Ali felkapaszkodott a Badacsony oldalába, hogy jobban lássa a vidéket. Ahogy a nap lassan lejjebb csúszott, elérkezett az ima ideje. A férfi megállt, elővette a kis, színes szőnyegét, letekerte a fenyők között, és kelet felé fordult, ahogy otthon szokta. A szél elcsendesedett, ahogy esténként tette mindig, Balaton tükrén aznapi utolsó arany csík búcsúztatta a napot. Ali pedig úgy érezte, mintha hazatért volna. Amikor befejezte az imát, a földre tett egy apró kavicsot, és azt mondta: Ez a hely legyen Rodostó emléke. Itt maradok, és ezzel meg is jelölte a helyet, ahol később felépült a Rodostó Turistaház.
A pék leánya
A faluban élt egy kedves, mosolygós lány az Emma, a pék egyetlen gyermeke. Minden reggel friss kenyér illata lengte be a házukat, és Emma híres volt arról, hogy a legfinomabb kalácsot ő tudta fonni. Amikor Ali először meglátta pékleányt a piacon, a szíve nagyot dobbant. Emma pedig elnevette magát, amikor a turbános idegen ügyetlenül próbált magyarul kérni egy cipót. A szerelem gyorsan szövődött közöttük. Ali letelepedett a faluban, segített a pékségben, és megtanulta a magyar szavakat — bár néha még összekeverte őket, amitől Emma mindig kacagott. Végül összeházasodtak, és a falu népe úgy fogadta Alit, mintha mindig is közéjük tartozott volna. Egy őszön, amikor a szőlő már édesre érett, Ali különös ötlettel állt elő: Emmikém, mi lenne, ha a kalácsodba szőlőt is tennénk? – Szőlőt? – csodálkozott a lány. – De hogyan? Ali mosolygott, és megmutatta: Megfőzte az érett, édes szőlőszemeket, átpaszírozta a szitán, kis vajjal kikeverte, hogy selymes krém legyen. Majd azt mondta: Kend meg ezzel a megkelt, kinyújtott tésztát. De ne sajnáld! Így is tett, bőségesen megkente, összefonta hármas fonásba, és pirosra sütötte. Amikor kivették a kemencéből, az egész falu megérezte azt a bódító illatot, ami semmi mástól, csak a finom badacsonyi szőlő és a kelt tészta összebarátkozásából született. A vándorok pedig vitték a hírét messze földre.
Így lett világhírű a Badacsonyi szőlőskalács, és így született meg a legenda, amelyet ma is mesélnek a Rodostó Turistaház környékén.
