Réges-régen, amikor Ranolder János püspök először érkezett a Badacsony tetejére, hosszú ideig csak állt, nézte a szikrázó Balatont, a szőlőket, a szomszédos hegyeket, és végül halkan ezt mondta:
„Aki már a világon minden szépet látott, az ideérkezve minden szépet ezen az egy helyen megláthat.”
A püspök annyira megszerette a hegyet, hogy elhatározta: hálából egy hatalmas keresztet állít a csúcsra, amely messziről is hirdeti a hegy szépségét és Isten dicsőségét. A kereszt hatalmas, fehér köveit a hegy lábánál faragták ki. A kövek olyan fényesen csillogtak a napban, mintha maguk is az égből hullottak volna. A legenda szerint 40 erős bivaly fogott össze, hogy a köveket felhúzzák a meredek hegyoldalon. A bivalyok lassan, nehézkesen, de kitartóan vitték a terhet — a hegy népe még sosem látott ekkora munkát. Amikor azonban felértek a csúcs közelébe, és a szomjas bivalyok először pillantották meg a Balaton hatalmas, csillogó vizét, azt hitték, hogy már csak néhány lépésre van a víz. A csorda egyszerre indult meg lefelé, rohantak csillogó víz, az ígéret felé. De a hegyoldal meredek volt, a sziklák élesek, és a bivalyok nem tudtak megállni. A legenda szerint mind a negyven állat lezuhant, és a sziklák között lelte halálát. A hegy népe napokig gyászolta őket. A püspök pedig azt mondta: Ha ennyi áldozat árán épül a kereszt, akkor annak örökké állnia kell.
A bivalyok tragédiája után a hegy népe még nagyobb tisztelettel dolgozott. A kereszt végül felkerült a helyére, és amikor a püspök megáldotta, a Balaton fölött különös, aranyszínű fény derengett. A helyiek úgy tartják:
Aki a kereszthez felér, annak a hegy megmutatja mindazt a szépséget, amit a püspök látott — és talán még többet is.”
